A bukások, a sérülések és a nagy kudarcok évada

A MotoGp 2020-as, szám szerint 72. szezonja valószínűleg úgy kerül majd be a sport történetébe, mint fennállásának egyik legkaotikusabb, legkiszámíthatatlanabb évada, amely számos csalódást, súlyos sérülésekkel járó nagy eséseket, és a menők számára összességében katasztrofális eredményeket hozott.

A már eleve március 8 helyett, csak július 19-én kezdődő fura idény első törlése a katari verseny volt, ahol az alacsonyabb osztályok futamait is csak azért tudták megtartani, mert a versenyzők hamarabb megérkeztek a helyszínre, mint a MotoGP-seknek kellett volna.

motogp suzuki

A MotoGP 2020-as évadának győztesei:

  • Spanyolország: Fabio Quartararo (Petronas Yamaha)
  • Andalúzia: Fabio Quartararo (Petronas Yamaha)
  • Csehország: Brad Binder (Red Bull KTM)
  • Ausztria: Andrea Dovizioso (Ducati)
  • Stájer GP: Miguel Oliveira (Red Bull KTM Tech3)
  • San Marino és Rimini: Franco Morbidelli (Petronas Yamaha)
  • Emilia-Romagne és Rimini: Maverick Viñales (Monster Energy Yamaha MotoGP)
  • Katalónia: Fabio Quartararo (Petronas Yamaha)
  • Franciaország: Danilo Petrucci (Ducati)
  • Aragónia: Álex Rins (Team Suzuki Ecstar)
  • Teruela GP: Franco Morbidelli (Petronas Yamaha)
  • Európa GP: Joan Mir (Team Suzuki Ecstar)
  • Valencia: Franco Morbidelli (Petronas Yamaha)
  • Portugália: Miguel Oliveira (Red Bull KTM Tech3)
motogp 2020

Az idei év egyik komoly vesztese a koronavírus miatt sokat kihagyó nagy öreg, a Doctor becenevű Valentino Rossi volt, aki a valenciai futam előtt még fals pozitív teszteket is produkált, úgyhogy kétséges volt a szereplése még azon a napon is.

A másik versenyző, aki sokat veszített idén az a tavalyi címvédő és hatszoros MotoGP világbajnok Mark Marquez, aki olyan súlyos sérülések sorát szenvedte el a jobb karján, ami miatt végül be sem tudta fejezni az évadot. Így tulajdonképpen a legnagyobb nevek ki is estek a versenyből, azaz a második sor, riválisok hiányában, esélyt kapott a végső győzelemre.

Egyértelmű nyertes volt viszont a Suzuki, akik a szezont amúgy meglehetősen rosszul kezdő Joan Mir-rel aztán komolyan lendületbe jöttek idén. Igaz, hogy a versenyző mindössze egyetlen futamot, az Európa Nagydíjat tudta megnyerni, de az összesen hat másik dobogója – 3 harmadik, és 3 második hely – rendesen megnövelte a pontjait. Joan Mir és a Suzuki végül 171 ponttal zárta az idényt, megnyerve az egyéni bajnokságot.

Mira és Alex Rins eredményeivel a 310 pontot begyűjtő Team Suzuki Ecstar megfoghatatlannak bizonyult a csapatversenyben is, megelőzve a 248 pontos Petronas Yamaha SRT-t, és a 222 pontot szerző Red Bull KTM Factory Racing-et.

A konstruktőri versenyt végül a Ducati nyerte, a második helyen a Yamaha, a harmadikon pedig az idén nagy meglepetésre végig remekül teljesítő Suzuki végzett.

A 2020-as szezon legtöbb győzelmét amúgy Franco Morbidelli és Fabio Quartararo tudta összemotorozni, szám szerint mindketten 3-3-at.